Az élet hülyeség. Hogy miért? Megszületsz. Néhány baromi rövid, rohanó évet élsz, végül meghalsz. Mi értelme, ha nem tudod ezt a rövid idődet kihasználni? Mi értelme, ha mindenki gyűlöl? Mi értelme barátok, támaszok, szeretet nélkül? Mi értelme, ha mások legszívesebben a halálodat kívánnák, vagy elküldenének melegebb éghajlatra? Mi értelme, ha szenvedsz?
Ha megkérdeznék tőled: Van értelme az életednek, mit felelnél? Én nemleges válasszal álnék elő. Hogy miért? A fenti kérdések bizonyítják. Egyszerű, a saját családomra sem tudok mindig támaszkodni, s ahelyett, hogy megbeszélnénk a problémákat, ellenem fordulnak, nincsenek barátaim, mindenki elhúzódik előlem, s olyanokat terjeszt rólam, ami nem igaz, nem beszélnek velem, pedig nem ismernek, de azért a hátam mögött egész nyugodtan kitárgyalnak, holott sz*rt sem tudnak rólam. S ez megy minden nap. Ittohn ülök a szobámban, egyszerűen nincs erőm kimenni emberek közé. Hisz, mégis minek? Azért, hogy gyűlölködő arcokkal találkozzak? Semmi erőm nincs lelkileg. Nem tudom élvezni az életet, mert tudom, hogy senki nem áll mellettem, nincs olyan ember, aki tényleg kiállna mellettem. Oké, van néhány személy, akivel nagy ritkán beszélgetésbe kezdünk, de mégsem érzem azt, hogy megértenének. Megfigyeltem azt, bármit is mondok, meg sem hallják, de én hallgassam meg őket. Jól van, ha ti így, akkor én is így.
Bekeményítek. Ha beszólsz, olyat visszaszólok, hogy megbánom én is. Elegem van, hogy mindenki piszkál, elrontja a jó kedvem. Semmiben nem lelek örömöt.
S ha megkérdezed, hova tűnt a régi énem, gondolkodás nélkül felelek: az olyan f*szok mint te, kinyírták.
Elegem volt. Utálom ezt az egyhangú, kísértéssel teli életet. Jobbat szeretnék. Olyat, ami valóban kiszámíthatatlan, ahol mindig történik valami! Kell egy kis izgalom! Megőrülök ettől a szürkeségtől, komolyan. Mindig ugyanaz. Ha négyesnél rosszabb jegyet viszek haza, kiakadnak rám, a problémám miatt szintén. A suliban folyton el kell tűrnöm, hogy kiközösítenek, esetleg beszólogatnak. Én ennél jobb életet szeretnék! Ez megy minden nap. Bárcsak történne valami, ami gyökerestül felforgatná a dolgokat körülöttem! Bármi, csak ne kelljen elviselnem a mindennapi szenvedést!...
|